Amikor az asszony feje belesajdul, avagy ... vegyük vissza az igényeket.

Többször rájöttünk már az egy év alatt arra, hogy egy parasztházba való költözéssel bizony nem vihetjük magunkkal korábbi életünket. (a kicsi, PARASZTházra gondolok, nem a 25 négyzetméterekkel bíró nemes házakra)
Persze aki parasztházat vásárol, nem a megszokottra vágyik. Valamiért változtatni akar, magán az életstílusán.

Mikor először készítettük el a mérések alapján az alaprajzot, akkor tudtuk, hogy kicsi.
Régen minek is kellett nagy? Ott volt a kert, egy hatalmas lélegzet, mikor kilépsz az ajtón és tiéd a világ.
Bent csak aludtak, mikor lement a nap beszélgettek, összebújtak, mint a nyulak az odúban. És nem hallottam időstől egyszer sem, hogy rossz lett volna a gyerekkora, még világháborút megélttel sem.

Ma?
240 négyzetméter nem elég, kell gardrób is a sok ruhának, 40 négyzetméteres gyerekszoba, ahol a gyerekek 2 négyzetméteren játszanak, mert a sok műanyag vackuktól nem férnek, és még sorolhatnám.

Nálunk is így van. Nem vagyok én különb, mint más, csak szeretnék az lenni...

Egy évvel ezelőtt léptünk ezért.
És most, ahogyan közeledik a költözés, ismét lépnem kell egy nagyot.
Nem férünk be a házba úgy, ahogyan most vagyunk.
És nyilván nem az emberekből kell lefaragnunk. :D

Lefaragunk a ruhákból, játékokból, hasznavehetetlen, kirakommertolyanjólmutat dolgokból.
Nem lehet 3 méteres konyhám, mert csak 180 cm-nek van hely, de sok embert vendégül láthatok. Nem lehet nagy sarokkanapém, mert nem fér be, de tervezhetek sajátot.
Nem lesz nagy épített előszobafalam, mindent elnyelő szekrényekkel, de lesz karos ládám, amibe elfér az aktuális cipőkészlet.

Szóval 70 négyzetméterem van, és leizzadtam, míg elterveztem a berendezést.
De amíg izzadtam, csiszolódtam, levedlettem a felesleges dolgokat, és tiszta lappal indulok, mert a Ház folyton tanít, megmutatja nekem, hogyan éljek jól benne. És tudom, hogy ez csak előnyünkre válik.

Ez az alap