2013. június 20., csütörtök

Öregségek öröksége

Nem áll ám a munka, csak éppen nem a házon dolgozunk, hanem a kerten.
na jó, enyhe túlzás lenne annak nevezni, miután a májusban esett diónyi jég szépen földig gyalulta a féltve nevelgetett paradicsompalántáimat. :(
Viszont sarpo mira köszöni, jól van! Szépen nődögél, bogár kóstolgatta, de elűztük.

No. De. Most ne legyen kert.
Beszéljünk a házról. Sokan arra jobban kíváncsiak vagytok. Ugye?

Ahogyan most állunk.
Falak szépen kiszáradtak, egy helyen még kicsit nedves.

Két kőműves is látta a házat. Meg is lepődtek, hogy jó állapotban van, olcsó volt, szép lesz. Persze mikor közöltük, hogy köszönjük szépen nem kell hungarocell, sem cement, néztek...

Apró kis szösszenet, amin nagyon mosolyogtunk:

Kőműves: - Én még olyan vályog házat nem láttam, ami ne vizesedett volna! Kell bele a cement!
Husi: - Nem érzed az ellentmondást? Ha nincs benne cement, akkor...?
Kőműves: -  (tücsökcirip)

Na szóval árajánlatunk van, munka hamarosan kezdődik, erről Emberem ír majd.

Ez a poszt kicsit a belsőről szólna. Vagyis, a tervekről.
Pár hete jól megrakott utánfutóval tértünk haza a Szüleimtől.
Régi bútorokat hoztunk el. Olyanokat, amikre alig egy évvel ezelőtt azt mondtam Apukámnak, hogy "minek hozdtad ide ezt a sok sz.rt." Köszönet érte Apa, hogy megtetted. :D
Sokat változik az ember egy év alatt is.

Szóval már  említettem, hogy új pozdorja megy, régi fa jön. Nagyon egyszerű bútorok, de szépek lesznek, ha nekik esek. Nem tervezem "öregesen", régimódi stílusban felújítani őket. A legegyszerűbb darab fehér lesz, a többibe tervezek kisebb nagyobb csavarokat (dizájn ügyileg).

Parasztházat újítunk, aminek a külseje autentikus lesz, bútoraink bár régiek, de cseppet sem tervezem a berendezést unalmasnak. Mégis csak fiatalok vagyunk és bohók, no.

Amink van:

Összkép

ez egy nagyon szép mosdó szekrény lesz a fürdőbe

szekrény a gyerekszobába (polcos)
 Ebből a szekrényből egy csodálatos metszett üveget szedtünk ki, nemsokára ez is utazik hozzánk, csak nem tudtuk volna biztonságosan elhozni
szekrény a gyerekszobába (akasztós)
 Asztal, amit anno mutattam:

Tükrös szekrény volt valaha. 

Nálunk tévészekrényként újul meg

Komód a hálóba és a nappaliba egy könyves szekrény a sok-sok összegyűjtött okosságos könyvünkhöz 

Hogy mindennek mikor esek neki? Passz. Tényleg nem tudom, de így nem maradhatnak örökké. :D:D



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése