De nem kell ám előre rohanni.
Először is kipakoltunk mindent, szétszedtük a szénatartóetetőizét (vagy mifene volt az).
Innen indultunk:
Ebből lakórészt??? Vhhááááá!!!!
Na majd meglátjátok. :D
Először is a plafon megoldáson törtük a fejünk. Mivel olyan 5 év múlva szeretnénk egy teljes tetőcserét, így nagyjából ideiglenes, de nagyszerű megoldást eszeltünk ki. Ez pedig a lambéria.
Először is lebontottuk a felső padlást. Jó sok deszka, por, mindenféle rágcsáló és egy dugig tömött fészket is találtunk. Sajnos későn. A pakolásnál derült ki, hogy jól el lett dugva a kis menedék, így a bontást 4 fiókából csak 3 élte túl. :( De a fészket megtaláltuk, és visszahelyeztük a padlásra, onnan pedig szépen pár hét múlva kirepültek. :D
Na szóval leszedtük a felső deszkákat. Ilyen volt:
Majd jó sok munkával később ilyen lett:
Majd nekiestünk a vakolatnak is, totálisan levertük, és előbukkant a szép vályog fal.
Komolyan mondom, ha nem lenne olyan kényes a zártságra, a hálóban (istálló egyik része) meghagytam volna egy egész falnyit, csak egy üveglapt tettem volna csak elé. Annyira király lenne, nem? Na de a szellőzés az mégis csak fontosabb. Pár nap múlva amúgy is csak egy beizzadt üveget találnék. :/
Újabb takarítás után következhetett a lambéria felrakása. Elég nagy eltérés volt a két fal egyik majd másik szálén mért távolságnál, így úgy döntöttünk (vagyis a nagyobb szájú, és az nem én vagyok), hogy középen kezdjük, mert az utóbb hozzáépített spájz fala tuti párhuzamba van a falakkal. Tévedtünk.. De nem baj, azért sikerült.
A lambériát a felrakás előtt fenyőszínű vékony lazúrral kezeltem, a hátulját pedig a penész és rágcsálók távol tartása miatt mész és rézgálic oldatával kentem át.
Íme:
A gerendák is kaptak a meszes/rézgálicos fürdőből. Bár ramatyul néznek ki, a látszat csal. Egy százas szöget 1 cm-nél beljebb nem tudtam beverni, pedig nagyon próbálkoztam. |
Sajnos a keretről nem készült külön kép, amit körben felraktunk. Ezt a falhoz erősítettük. Ezek tetőlécek, amelyeket szintén kezeltünk. Vízszintesen helyeztük őket körbe, miután bemértük, melyik gerenda van a legmélyebben, mert ugye azok sem voltak egymással egy síkban. Miért is ne...
Szóval feltettük a keretet körbe, majd a gerendák alján is végigfuttattunk egyet egyet, hogy itt is meg legyen a vízszint.
Majd kezdtük középről. :D
Felülről természetesen kap jó vastag szigetelést és felső lépésálló takarást, de azt majd egy másik posztban teregetem ki. :D
Nemsokára jövök a folytatással!
Pöcök