Régen írtunk ugye? No nem azért, mert tétlenkedtünk! Ellenkezőleg. Mondjuk úgy, nekünk már senki nem mondhatja joggal, hogy nem tudjuk, milyen is az a kemény munka.
Ahhoz, hogy a ház költözhető legyen úgy, hogy közben nem akarjuk totálisan átlényegíteni azzá, mint ami nem, sok idő kellett, tisztelet a ház és egymás iránt, és persze sok sok türelem.
De tudjátok mit? Aki vályogot akar, annak azt mondom, kemény munka áll előtte, de nagyon is megéri!!
Na elég legyen!!
Kezdjük.
Még nem nagyon dugtuk össze a fejünket, hogyan és mivel kezdjük a dokumentálást, így leírom azt, ami csak az én munkám volt, ehhez nem tud a Zuram kommentálni, max azt, hogy hiperszuperügyesvagyok. :D
Ablakok.
Arról már beszámoltunk (még tavaly :D:D), hogy bizonyos ablakokat és ajtókat felújítottunk, illetve ajtók helyett is érkeztek új ablakok. Természetesen fából.
Egyetlen szoba, amihez nem nyúltunk, az az első szoba, azaz a gyerekszoba ablakai. Ezek külső szárnyai thermo üvegeket kaptak, mert már a statikus is megjegyezte, hogy milyen csodás állapotban vannak. 60 éve köszönik szépen, jól vannak.
Tudtam viszont, hogy nem lesz egyszerű velük, mert mindenképpen lazúrozni szerettem volna az új ablakokat, hogy megmaradjon a fa szépsége, így a régi ablakok igen csak furán néztek volna ki mellettük fehérre mázolva. Szóval a régi barna festéknek mennie kellett.
Na de hogyan?
Áhh, nagyon ügyes leszek, és csiszolok. Géppel, ahol pedig nem érem el, ott két pöti kis kezemmel.
Így is tettem.Majd miután kinyírtam egy delta csiszolót, majd elpazaroltam több csomagnyi csiszolóvásznat 2 db ablakra úgy döntöttem, drasztikus leszek. Jöjjön a KROMOFÁG!!!!
Régen volt a zöld üveges löttyös cucc, ami baromi erős és durva szer. Apukám sokszor adott vele a vasnak. Na ez ma már nincs. Helyette van a brutál drága, takonyszerű cucc. Egy fajta. Ne is keressetek más márkát, egy van.... annyira jó, nem?
Ráadásul én egy 3 és 2 osztatú, dupla szárnyas ablakra elhasználtam öt, azaz 5 tégellyel. Ha nem lett volna szép az eredmény, akkor nagyon ideges lennék.
De a lényeg, hogy csodásak lettek az ablakok. Rengeteg munkaóra van bennük, de annyira megérte, mert imádom őket!
Hogyan csináltam?
Először is fogtam egy ablakot. Nem árt :D
Mindig csak annyi részt festettem le, amennyivel olyan 10 perc alatt végzek. Tanácsos jól szellőző helyiségben csinálni. Szabadban nem annyira jó, mert hiába a takony jelleg, mégis hamar szárad, és visszarökönyödik a fára a festék.
Miután felkentem, kb 5 percet vártam. Sok esetben nem rántja össze a festéket, ahogyan én is vártam, max kicsit kifakítja, de sokszor ez sem látszik. Szóval olyan 5perc után spaklival meg lehet nézni, mennyire ragaszkodik még a festék. Amikor nekikezdek a vakarásnak, akkor kenem le a következő 10 perces mennyiséget. Így olajozottan folyik a munka.
Az első réteg kromofágozásnál vakarj le amennyit csak tudsz, majd ha marad imitt amott festék, akkor csak a festéket kend, a fára már ne menjen sok oldószer, mert azt beissza, és később esetleg kiüthet (ezért is kell majd átsimogatnia felületet denaturált szesszel, lásd később).
Miután a fa előbukkant mindenhol az ablakon, én még drótkefével is megsimogattam kicsit. Főleg a domborúra mart részeknél. Szuper jól lehozza a nem látható maradékot is.
Ezután denaturált szesszel jól átdörzsöltem a felületet mindenhol, hogy a maradék kromofágot eltüntessem. Majd jön a csiszolás. Gépel, ahova pedig a gépsas nem ér, ott képpel. Ezután portalanítom a felületet, majd újra denaturált szesz éssssssss ...... jöhet a festés. :D
Én vékony lazúrt használtam, mert időtállóbb. Nem pattogzik fel. Igaz olyan 2 évente érdemes újra festeni a felületet, de előtte elég egy kis csiszolás. A festés vele pedig gyerekjáték.
Régi és új |
Vakarás után |
Vakarás előtt |
A különbség azért érzékelhető remélem. Azt vettem észre, hogy lehetséges imitt-amott más fajta fát használhattak, ezért is akadnak más színű felületek. Husi például a felújítás után érzékelte, hogy van az ablakoknak párkánya is. :D Szuper a megfigyelőképessége.
Számomra ez csodás változás, főleg, hogy én csináltam és főleg úgy, hogy soha életemben nem csináltam hasonlót. Szuper vagyok, na... :D
Egy szó mint száz, vágjatok bele. Ne cseréljétek ki, ha meg is menthetitek. Ezerszer értékesebb lesz, ha a két kezed és a szíved adod hozzá!
Pöcök