Nemrég látogatást tettünk a kis házunknál. Egy dolog ami említésre méltó, az pedig a tornác oldali fal. Ez az, ahol a felújítás előtt is vizesedési problémák voltak. (Paraszt wellnesses kép jobb oldala)
Új tapasztalat:
Bár nyár végére szinte csont száraz lett a fal (kívülről) most mégis gyengén vizes. Tisztán látható, hogy alulról szívta fel. Már legelőször kizártam azt, hogy a külső oldalról (a tornác felől) szívja a vizet, hiszen ott van egy 20-30 cm vastag kavicsréteg. Az van lebetonozva. Szóval maradt a belső oldal, ahol igazából még nem sok változás történt. Ott ellenőriztem a homok nedvességtartalmát és bizony elmondható, hogy ha vizet nem is tudnék belőle facsarni, de szitálni sem lehetne. Apró golyócskákat tudtam belőle gyúrni.
Bele sem merek gondolni, mi lenne ha le lenne betonozva, mert a víz nagy része még így is elpárolog a padlóról. Talán ások egy 20 cm széles árkot az alap tetejéig a fal tövénél, hogy a víz ne férjen a falhoz. Aztán tavasszal indul a munka.
A teljes belső területen ki fogom cserélni a homokot kavicsra. (mert ugye a kavicsnak nincs kapilláris hatása, így nem fogja felszívni a vizet és a falhoz vezetni)
Itt is lejjebb adtam az igényeket. 30 cm homokot akarok leszedni és 20 cm kavicsot feltölteni. A másik 10 cm marad a párnafának és a hajópadlónak. Hajópadló ügyben nagyon jó ötletet találtam, de előbb majd a tapasztalat.
Inkább leírom:
Semmi képen nem szeretnénk bolti hajópadlót. Az olcsó vékony, a drága meg drága. Arra gondoltunk, deszkákat fogunk legyalulni (szerintem érdemes mind a négy oldalt, mert így az alsó oldal is ellenállóbb lesz) és ezeket fogjuk hajópadlóként használni. Csakúgy mint régen. :)
A nagy találmány: nem fogjuk a párnafákhoz szegezni őket, mert valószínűleg száradni fognak. Ha a fa szárad, akkor összemegy. Ha összemegy és nincs sín közte (csak így, magyarul) akkor rés lesz köztük. Inkább egymáshoz fogatjuk a hajópadlókat tiplivel. Így ha évek múlva megjelenik a rés, az utolsó deszkát kivesszük és beteszünk egy nagyobbat. Na? Én ezt a technikát nem ismertem eddig.
Remélem ezt a kis vizesedést a fal és a vadi új vakolat nem sínyli meg nagyon. :/