2013. április 7., vasárnap

Nyílászárók

Hozzáírok egy-két kiegészítést az ablakos témához, férfiszemmel:

Pöcköm bejegyzéséből gyönyörűen érezni, hogy nem kell feltétlenül - és ész nélkül - kikapni a régit és berakni az új ablakot. Nem csak ár szempontjából előnyösebb felújítani, de sok rejtett vesződségtől is megmentheti az embert az ó védelme. Vályogházaknál (mint utólag kiderült) sokszor az ablak/ajtó keret tartja a fölötte lévő súlyt. Főleg, ha redőnyös az ablak. Beláthatatlan következményekkel járhat egy nyílászáró kivétele, szóval csak akkor kezdjünk bele, ha megvan bennünk vagy mellettünk a szakképzettség és muszáj. :)
Természetesen ha lesznek új ablakok olyan ablakok helyett amiket nem érdemes megmenteni, vagy ha majd az ajtó helyére ablakot szeretnénk, azokat is hőszigetelt üvegekkel és fa kerettel fogjuk készíttetni.
Egyébként a felújítást a fiúk félig a műhelyükben végezték, félig helyben. A zárakat vagy kicserélték vagy beállították. Minden pöccre megy.

A páramozgástól egy kicsit tartottam. A szigetelésekkel úgy gondoltam nem lesz megfelelő a szellőzés. Szerencsére a kéményekre most semmi nincs kötve (talán már említettem), egyelőre minimális szívó erővel gondoskodnak a megfelelő páramozgásról. Volt olyan időszak, hogy egy hétig nem tudtunk szellőztetni, de az ablakokon egy csepp pára nem volt! (ha sok időt töltünk a házban másnapra látható egy kevés pára az ablakokon, de - gondolom - a kéményeknek köszönhetően lassan de állandó jelleggel távoznak.

Az egyik kéményt később is valami hasonló páraelszívónak szeretnénk megtartani. Ingyen van, hiszen nem kell hozzá elektromosság, csak a magasságkülönbség működteti. (minél nagyobb a távolság a kémény teteje és a házban való lyuk között, és minél szélesebb a kémény, annál nagyobb lesz a huzat, az állandó elszívás a házból)
Nem kell valami óriási szívóerőre gondolni, tekintve, hogy 14 cm es a belső átmérője, de azért az öngyújtó lángját szépen behúzza. Ez a gyenge szívás pedig napi 24 órában megy és teljesen ingyen!

Persze ha fűtjük majd a házat, akkor kellemetlen lehet a kéményen (szellőzőcsövön) távozó meleg, de éppen ezért akarom majd egészen a talajig levezetni ezt a bizonyos nyílást. (ott a leghidegebb a levegő, azért nem olyan kár, mintha 2 méter magasságból szívja ki a meleg levegőt)

Számolás ide, szakmeber oda, a gyakorlat és a tapasztalat azt mutatja, hogy egy ilyen kémény képes elvezetni a házban keletkezett párát.A vályogházban pedig keletkezik, nem kell hozzá emberi jelenlét. (talaj felől, falak alsó részéből)
Az egyenletben ugyan nincs még benne az ember, pedig mi aztán termeljük a párát rendesen, de az emberrel együtt járó szellőztetés sincs! Ha nincs kémény, vagy kevés lesz az egy kémény, akkor bővíthető/helyettesíthető a "rendszer" csövekkel is.

Vannak még passzív házak megvalósításából kölcsönvett terveim fűtésre, hűtésre, de ezeket majd később, ha tapasztalatom is lesz róla. (vagy legalább a megvalósítási szakaszban lesz)
Addig is mindennemű tanácsot, javítás és ötletet szívesen veszünk!

Őrizd a régit!

Amikor még nem volt miénk a ház, és az új házakhoz szokott statikus, aki nagyon nem akarta megérteni, hogy miért akarunk mindenképpen vályogházat venni, ő is igen nagy tisztelettel és tátott szájjal ájuldozott a nyílászáróink előtt.
Közel hatvan éves ablakok és ajtók.
Nem ette szú, nem vetemedett, nem korhadt. Ráadásul 100 százalékig egy helybéli mesterember keze alatt készült,és érezni rajta a szeretetet és törődést.
Meg sem fordult a fejünkben az ablakcsere, maximum kapnak egy szigetelést. De annak örültünk a legjobban, amikor a közelben találtunk egy olyan céget, akik régi ablakok felújításával foglalkozik (én pl. nem tudtam, hogy csinálnak ilyet. :S).
Nem kezelést, festést értek ez alatt, hanem azt, hogy a külső szárnyak ablakai hőszigetelt üveget kapnak (tudom, hogy kicsit kirí a rusztikus parasztház elképzelésünkből, de a falak nád szigetelését nem vállaljuk be, esetleg a hátsó falon, a meleget mégis bent szerettük volna tartani), a tokba igazítják, és még szigetelik is őket, hogy ne legyen rés a tok és a keret között.



Ezen kívül a bejárati ajtónkban kicserélték a szimpla fabetéteket 2 rétegű bélelt fabetétre, ez is hőszigetelt üveget kapott és a tokba igazították. Hát nem gyönyörűséges??


Kívülről is határozottan látszik, hogy új rajta valami. Sokan azt hitték, ablakot cseréltünk, pedig nem. Csak újra becsessé vált a régi, és kapott egy kis törődést.
A festéssel várunk a jobb időre.

Pöcök